A holisztikus gyógyítás gyökerei az ókori kultúrákig nyúlnak vissza, ahol az egészség nem csupán a fizikai test állapotát jelentette, hanem a lélek és a szellem harmóniáját is magában foglalta. Az ókori egyiptomi, kínai és indiai orvoslás közös alapelve a test-mind–lélek egységének felismerése volt: az ember egy összetett rendszer, amelyben az eltérő szintek – biológiai, pszichés és spirituális – kölcsönhatásban állnak egymással. E paradigma a középkor és a modern orvostudomány előtti időszakban természetes integrativitással működött, de a 19–20. századi biomedicinális forradalom eredményeként fokozatosan háttérbe szorult.