Magyarországon új korszak kezdődött a természetgyógyászat történetében. Az integratív medicina hivatalos megjelenése, az orvosok számára indított természetgyógyászati irányú továbbképzések és az új képesítések bevezetése első pillantásra jelentős szakmai előrelépésnek tűnhet. Akár ünnepelhetnénk is, hogy azok a módszerek, amelyeket a természetgyógyászok évtizedek óta alkalmaznak, végre helyet kapnak az egyetemi képzési rendszerben. Csakhogy gyakorló, elhivatott természetgyógyászként számomra ez a folyamat korántsem ilyen egyértelmű sikertörténet. Sőt, egyre inkább az a kérdés foglalkoztat: valóban a természetgyógyászat társadalmi elismerésének vagyunk tanúi, vagy egy olyan átalakulás kezdetének, amelynek végén éppen azok a szakemberek szorulhatnak háttérbe, akik hosszú időn keresztül fenntartották, gyakorolták és képviselték ezt a hivatást?